Elalélni 25 évtől, belemagyarázni mindent, mert a világot magyarázni kell, ajánlást tenni, ajánlani magunkat, a programot – mert azt hazudjuk most is, hogy miattatok alakítottuk ilyenre… pedig soha sem volt ez így, soha nem hívtunk meg senkit, csak azért, mert a nagyérdemű követelte… azok jöttek – most is azok jönnek – akiknek itt a helye, akik kicsit (mindig) másképp látják, érzik a világot, mint ahogy, azt magyarázza nekünk a Nagy Testvér…
Mázlinkra, 25 éve még a Nagy Testvér sem tudta, mi az a Dombos, mi az a lösz, vagy netán nem lösz.
És hát Tolnai, Tolnai – az Ottó, irodalmi szintre emelte az ajánlást, az élményt, mondhatjuk löszbetalált:
„Hogyan keveredtem – lám, a mi délibábunk is tud számomra még újat produkálni –, keveredtem Bácsország kellős közepén, nem messze ama kis értől: a Grand Canyonba?! A Grand Canyon kanyarulatában egy ilyen váratlanul otthonos, intim kisvilágba?!”
A titok maga a kisvilág lett, ahogy a remix, a szó, vagy annak idején a dupla szivárvány átúszóban a Bölőfalu felett jelezte, hogy a hegy itt kezdődik, pontosabban a hegymenet. Próbáljuk megugrani – mi síksági poroszkálók… Megugrani nem sikerült, fejjel menni a falnak sem, időben lepattantunk róla, hogy távolságot, látószöget betartva, hol természetes szépségében, hol fényfestve aléljünk el a hazától, a lösztől.
Többet most sem, idén sem akarhatunk – a lösz legyen veletek!
Ha betévedtek, ez vár rátok:
